Az emlék idővel mindig megszépül! A természetet és a kalandokat pedig imádjuk. Nem volt kérdés, hogy nevezünk: Spartan Ultra Krynica
Magyar Gergő
Turracher Höhe egy földi paradicsom a sport és természetkedvelők számára. Sőt továbbmegyek, úgy hiszem nincs az a korosztály, aki ne érezné jól magát akár csak egy percig is ezen a kincses szigeten.
Spartan Ultra tippek a reggeli kávé mellé. 8 tipp a sikeres és eredmény Spartan Ultra felkészüléshez és teljesítéshez. Aroo!
Olyan ez mint a gyönyörű természet bármelyik fája. Fokozatosan fejlődő, növekvő, erősödő. Kezdetben még egy-egy gyenge fuvallattól is meghajlik derékban. Később ahogy erősödik a törzse és gyökere úgy áll ellen bármilyen viharnak. Ehhez azonban hosszú hosszú évekre van szükség.
Azt hiszem Olaszul hangzik igazán a legjobban írásban és olvasásban is. Nem csoda, hiszen egy olaszországi tóról és a környező látványról lesz most szó. Lago di Como azaz a Comói-tó.
A nagykanizsai hétvégén olyan élményekkel lettem gazdagabb amit versenyzőként sosem fogok megtapasztalni. Láthattam a teljes mezőnyt végigmenni a Monkey Baron, találkozhattam az ismerősökkel verseny közben. Láthattam azokat a ragyogó arcokat akiknek először sikerült az akadály. Biztattam, szurkoltam és erőt adtam.
És amiért útra keltünk, Tarajka egyik látványossága, a Jégkatedrális, melynek témája ezúttal a római Szent Péter Bazilika.
Boldog voltam, amikor nyilvánosságra hozták a 2018-as magyarországi Spartan verseny utolsó állomását. Spartan Beast Miskolc! Hazai pálya!
Meg is ragadtam jó erősen a lehetőséget és beleadtam mindent. Kemény menet volt, teljes erővel nyomtam a gázpedált és sikerült felállnom a dobogó második fokára.
Az útvonal megálmodói valami igazán rendkívüli dolgot alkottak meg. Egyszerre kihívás és sportos, szórakoztató és játékos. Egyszerre csodálatos és vadregényes, modern és barátságos. Ez a Szénáskör.
Eljött az idő, hogy szemébe nézzek és megvívjam csatámat a Spartan Ultra szörnyetegével, ami mindent megtesz majd, hogy feladjam a versenyt.
Beszámoló Ausztria leghíresebb, leghosszabb és legnehezebb mászó útjáról. Königsjodler a drútos utak királya. Mászás egy sziklasárkány gerincén.
Zell am See. Öt csodálatos napot töltöttünk ezen a káprázatos helyen két évvel ezelőtt, kedves barátommal és párjával. A lehetőségek száma szinte végtelen, mi igyekeztünk is kihozni belőle a maximumot.
Hiszem azt, hogy a Temészet mindenre választ ad, megnyugtat, kikapcsol. A szorongás és a depresszióra felírt pirulák helyett nem lenne másra szükségünk csak Rá és persze a feltétel nélküli szeretetre.
Koschuta egy 14 km hosszú hegygerinc Ausztria és Szlovénia határán. Látványos és izgalmas útvonal, ferrátával és egy óriás karabinerrel a Lärchenberg csúcsán.
Egy élmény akkor igazán emlékezetes, ha közösen éljük meg. Így győztek meg, hogy vegyek részt a Kinizsi 100 teljesítménytúrán.
Az első kalandhétvégémet Ausztriában éltem át a Bombay Tours szervezésében. Hohe Wand mászás és rafting a Salzán. Sport és kikapcsolódás.
Életem első akadályversenye a Pannonhajsza volt. Futamom után hazamentem, mert nem hittem hogy győzhetek. Végül a kategóriámban első lettem.
További különlegessége a hágónak, hogy erről a pontról egyszerre láthatjuk a Tátra szlovák és lengyel oldalának legnagyobb tavait. Valamint számos csúcsot, többek között a Kapor, a Lomnici, a Jég-völgyi, a Vörös-tavi és a Fehér-tavi csúcsot.